Iskolánk alsó tagozatáról

Iskolánk alsó tagozatáról

A kisgyermekek életében nagy mérföldkő az iskolába való bekerülés. Az óvodából iskolába lépő gyermekek és szüleik is sokat várnak az iskolától. Mindannyian azt szeretnénk, ha minél több sikerélményük lenne, hiszen ez feltétele az eredményes munkának. Ahhoz, hogy ez a munka valóban eredményes legyen, szükség van a szülők, tanító nénik, óvó nénik együttműködésére.

Tekintettel az első osztály fontosságára, csak tapasztalt, jól képzett és gyakorlott pedagógusokat alkalmazunk. Megfelelő számú jelentkező esetén két első osztály indítását tervezzük.

Az első osztályokban, rugalmas órakeretben dolgozunk, hogy megkönnyítsük az iskolába történő átmenetet a kisgyermek számára.

A tanagyagban az előrehaladást a tanulók képességeihez igazítjuk, sok gondot fordítunk a differenciált egyéni foglalkozásra.

Az első osztályban különösen nagy gondot fordítunk arra, hogy minden tantárgy keretén belül fejlesszük a gyerekek alapképességeit úgy, hogy számukra öröm forrásává váljon majd a tudás megszerzése, a tanulás.

Iskolánkban bevezettünk egy fejlesztő programot a gyermekek számára. Ennek célja és feladata nem a konkrét iskolai tananyag megtanítása, hanem olyan alapkészségek fejlesztése, amelyek a gyermekek iskolai teljesítményét javítják. E foglalkozás kiscsoportos (3-5 fő) szervezeti formában működik.

Tanulóink gyakran kirándulnak, hol a közeli erdőben ismerkednek a természettel, hol távolabbi egy-két napos túrára mennek.

Rendszeresek a különböző rendezvények, színház és múzeumlátogatások is.