Események, rendezvények
Hevesi Sándor-díj 2010

A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja javaslatára, 1998-ban született meg a Hevesi Sándor-díj, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzat és az ITI Magyar Központ hozott létre.

A díjat három, Magyarországon élő és alkotó színházművész vagy a színházért dolgozó személy kaphatja, aki művészi munkájával, áldozatokat vállaló tettrekészségével, példaértékű elszántságával a legtöbbet tette színházművészetünk külföldi megismertetéséért, elismertetéséért. A díjat a tagok előzetes javaslata alapján létrejött listából az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkárából, a Fővárosi Önkormányzat képviselőjéből és az ITI Magyar Központ elnökéből álló kuratórium ítéli oda és adja át a Színházi Világnapon. A kitüntető okleveleket 2010-ben az Operettszínházban kivételesen március 29-én adták át. Idén Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója részesült Hevesi-díjban magas színvonalú külföldi rendezéseiért, valamint Bérczes László rendező, a Bárka Színház dramaturgja, a Bárka Nemzetközi Fesztivál elindításáért és szervezéséért, és Ladányi Andrea táncos-színész-koreográfus, aki sokat tett a táncművészet nemzetközi kapcsolatainak építéséért.

 
Nemzeti Színház a 21. században - Nemzetközi konferencia Budapesten

2010. január 29-én és 30-án nagy sikerrel zajlott a Nemzeti Színház a 21. században elnevezésű konferencia az ITI Magyar Központ szervezésében a Nemzeti Színházban. Szlovákia, Csehország, Románia, Németország, Észtország és Lengyelország Nemzeti Színházainak igazgatóit, művészeti vezetőit látták vendégül egy szűk körű kerekasztal-beszélgetés keretében, ahol több nemzetközi rangú kritikussal és meghívott magyar vendégekkel arra keresték a választ, hogy mi a szerepe, funkciója a Nemzeti Színház intézményének a 21. században. A konferencia anyagát reményeink szerint magyar és angol nyelven is közreadjuk, hogy mindenki hozzáférhessen. A kerekasztalbeszélgetés alkalmából adta ki az ITI Magyar Központ az OSZMI-val szövetkezve a Hungarian Theatre Bulletin 2009 című, angol nyelvű kiadványt, ami a külföldi szakma tájékoztatására szolgál az elmúlt két évad magyarországi színházi eseményeiről.